11
Dec
19:10

Igazgatói köszöntő

Mottónk: „Csak boldog emberből lehet boldog felnőtt, s csak ezekből lehet boldog ország” 

Kodály Zoltán

  

Szeretettel és tisztelettel köszöntök mindenkit iskolánk megújult honlapján. Azt szeretnénk, hogy minden érdeklődő naprakész információval  rendelkezzen intézményünkről. Rálátása legyen oktató-nevelő munkánkra, szabadidős tevékenységünkre, osztozzon elért sikereinkben.

Valljuk, s nap mint nap tettekkel is bizonyítjuk:

Célunk a Pedagógiai Programunk alapján olyan gyermekközpontú iskola megteremtése, ahol diák, szülő, pedagógus és dolgozó egyaránt jól érzi magát. Egymást segítve és támogatva formáljuk a felnövekvő nemzedéket, fejlesztjük azokat a kompetenciákat, készségeket és képességeket, amelyek segítségével el tudnak igazodni ebben a gyorsan változó világban. A kollégákra jellemző az innovatív gondolkodásmód, nyitottak vagyunk az újra, miközben hagyományokat teremtünk, s őrizzük a régieket.

A hozzánk járó gyermekek szüleivel szorosan együttműködve szeretnénk kialakítani gyermekeinkben azokat az értékeket, amelyeket modern világunkban is fontosnak tartunk: önzetlenség, empátia, a másik ember tisztelete, a „másság” feltétel nélküli elfogadása.

Kérem az érdeklődőt, nézegesse a honlapon megjelenő információkat, s találkozzunk személyesen is programjainkon.

Biróné Repelik Edit

igazgató

 

 Az Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola bemutatása

 

Az intézmény Nyíregyházától, a megyeszékhelytől kb. 17 km-re található. A településen egy általános iskola és egy óvoda működik, a lakosok száma körülbelül 2200 fő.

Köznevelési alapfeladatai: általános iskolai nevelés – oktatás alsó, felső tagozaton.

Ennek alapján a 2025/2026. tanévben tanulócsoportunk száma 8. 4 napközis csoport és 2 tanulószoba áll a gyermekek rendelkezésére. Minden évfolyamon 1-1 osztály működik. Jelenleg 159 diák – 86 alsós és 73 felsős- éli iskolai életét egy szép épületben, és az azt körülvevő filagóriákkal és egy vadonatúj játszótérrel felszerelt udvaron. Ez a benzingőztől mentes, friss levegőjű  tér helyet ad a szabadtéri testnevelés óráknak, játék- és sportfoglalkozásoknak, községi és iskolai rendezvényeknek.

A tanulók felügyeletéről 7 óra és 18 óra között gondoskodunk.

Zrínyi Ilona nemesasszony és hősnő nevét 1977-ben vette fel az iskola. Profil a természet- és környezetvédelem és a környezetkultúra, tánc. A tanulók mind a nyolc évfolyamon délelőtti –délutáni oktatási formában tanulhatnak. Az osztályokban a tanórákon lehetőség nyílik a felzárkóztatásra, a tehetséggondozásra, a különböző  települési, városi és megyei versenyekre való felkészítésre, a kompetenciák fejlesztésére is. Az német nyelv tanítása  5. évfolyamtól három órában történik. Ettől a tanévtől kezdve 1. osztálytól bevezettük az angol nyelv oktatását, szülői kérésnek eleget téve. Harmadik osztálytól az informatikai képzést is biztosítjuk a tanulók számára. A testnevelés tantárgyat az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet mindennapos testnevelés tanmenete alapján tanítjuk. A gyermekek nagy mozgásigényének kielégítésére rendelkezésre áll az iskola tornaterme, és az udvaron található kispálya, ami lehetővé teszi, hogy az órákat minél változatosabbá, élvezetesebbé, játékosabbá tegyék a testnevelést tanító pedagógusok. A szertár bővítése érdekében folyamatosan sportpályázatokra nevezz be az iskola. Valamint a jótékonysági bál bevételéből sikerült fejleszteni a tornaeszközöket és a labdaparkot. Nevelőtestületünk jelenleg 15 főből áll. Egy alsós munkaközösség, és egy felsős munkacsoport működik az intézményben. A színvonalas oktató-és nevelő munkát nagyban segítik az interaktív táblák, panelek. A számítástechnika szaktanterem szintén rendelkezik interaktív panellel, különféle oktatástechnikai eszközökkel, tanulói számítógépekkel és számtalan oktatóprogrammal, melyeket a tanulók szívesen használnak.

Intézményünkben több lehetőséget is adunk a szabadidő hasznos eltöltéséhez. A  tánc, a foci, a hangszeres oktatás, a tehetséggondozások, felvételi előkészítők lehetőséget kínálnak diákjainknak ismereteik bővítésére, az országos és települési jelenléti és levelezős versenyek bekapcsolódásába, kreativitásuk és kommunikációs képességeik fejlesztésére.

„Ép testben ép lélek.” A tömegsport, a labdarúgó foglalkozások e népi bölcsesség megvalósulását segítik. Itt említjük meg a tánctanulást is, ahol a népi- és társastánc lépéseinek elsajátítása után a gyerekek szívesen mutatják be tudásukat iskolai, települési, kistérségi rendezvényeken.

A tanuláson kívüli tevékenységeket számos háziversennyel igyekszenek változatossá tenni a munkaközösségek. Évente megrendezik a vers-és mesemondó, a matematika, a környezetismereti, szépíró, helyesírási versenyt. A háziversenyek kiegészülnek rajzversenyekkel (állatok világnapja, népmese napja) és sportversenyekkel is. A tanulók nagy igyekezettel, nagy örömmel vesznek részt ezeken a rendezvényeken. Minden évben ellátogatnak a Teleház szervezte gyermekelőadásokra. Hagyományőrző rendezvények közül az osztálykarácsonyok, különböző műsorok meghitt órákat szereznek gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Hagyomány hogy kétévente megrendezzük a jótékonysági bált is. A bevételből olyan tárgyakat, eszközöket vásárolunk melyek a tanulók oktatásához nélkülözhetetlenek, emelik az oktatás színvonalát. Az iskola törekszik a külső partnerek kapcsolatával való ápolására. Az intézmény a település közművelődésének a színtere is. Ezáltal bekapcsolódunk a községi programokba. Nemzeti ünnepekről az iskola pedagógusai, tanulói ünnepi műsorral emlékeznek meg.

Az Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola minden  dolgozója azon munkálkodik, hogy az itt tanuló gyerekek tudása a legmagasabb szintű legyen, és valóban második otthonuknak érezzék az iskolát.
                                                                      

 

A 2025/2026-os tanév rendje

Első tanítási nap: 2025. szeptember 1.

Utolsó tanítási nap: 2026. június 19.

A tanítási napok száma: 181 nap

A tanítási év első féléve 2026. január 23-ig tart.

 

Szünetek

 

Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap: 2025. 10. 22.

az őszi szünet utáni első tanítási nap: 2025. 11. 03.

 

A téli szünet előtti utolsó tanítási nap: 2025. 12. 19.

a téli szünet utáni első tanítási nap: 2026. 01. 05.

 

A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap: 2026. 04. 01.

a tavaszi szünet utáni első tanítási nap: 2026. 04. 13.

 

Csengetési rend

1. óra: 08:00-08:45

2.óra: 08:55-09:40

3.óra: 10:00-10:45

4.óra: 10:55-11:40

5.óra: 11:50-12:35

6.óra: 12:45-13:30

7.óra: 13:40-14:25

8.óra: 14:35-15:20

 

Tanáraink fogadóórái

 

Babály Krisztián: Csütörtök 08:55 – 09:40

Biróné Repelik Edit: Csötörtök 08:00 – 08:45

Biró Petronella: Csütörtök 10:55 – 11:40

Dr Csonkáné Gere Tünde: 10:55 – 11:40

Dr Tóthné Koltai Valéria: Szerda 08:55 – 09:40

Hegedüsné Muszka Zsuzsanna: Hétfő 08:55 – 09:40

Kálmán Anikó: Szerda 08:55 – 09:40

Kulcsárné Balázsi Erika: Péntek 10:00 – 10:45

Németh Attila: Csütörtök 10:00 – 10:45

Oláhné Takács Éva: Kedd 10:55 – 11:40

Pálné Gönczi Erzsébet: Csütörtök 10:55 – 11:40

Szabó Anita: Péntek 10:55 – 11:40

Szabóné Varga Anikó: Szerda 10:55 – 11:40

Tolnai Anita: Szerda 11:50 – 12:35

Végh Marianna Zsuzsanna: Kedd 10:55 – 11:40

Biró György Tiborné: Csütörtök 08:55 – 09:40

Kazup Lilla: Csütörtök 11:50 – 12:35

Varga Valentin: Szerda 10:55 – 11:40

 

Osztályfőnökeink a 2025/2026-os tanévben

 

1. osztály: Szabó Anita

2. osztály: Dr. Tóthné Koltai Valéria

3. osztály: Kálmán Anikó

4. osztály: Dr. Csonkáné Gere Tünde

5. osztály: Kulcsárné Balázsi Erika

6. osztály: Oláhné Takács Éva

7. osztály: Pálné Gönczi Erzsébet

8. osztály: Szabóné Varga Anikó

 

A 2025/2026-os tanévben az intézményünk pedagógusai:

 

Bíróné Repelik Edit - igazgató – tanító

e-mail: b.repelik.edit@gmail.com

Babály Krisztián - igazgatóhelyettes – digitális kultúra-vizuális kultúra

e-mail: babaly.krisztian@gmail.com

 

Bíró Petronella - tanító

e-mail: biropetronella@gmail.com

Dr. Csonkáné Gere Tünde - tanító

e-mail: geretunci@gmail.com

Hegedüsné Muszka Zsuzsanna - tanító

e-mail: hnemzsuzsa0709@gmail.com

Kálmán Anikó - tanító

e-mail: kalmananiko82@gmail.com

Kulcsárné Balázsi Erika - matematika – felsős munkaközösség vezető

e-mail: ekulcsar70@gmail.com

Németh Attila - testnevelés

e-mail: n.attila0108@gmail.com

Oláhné Takács Éva - magyar

e-mail: evica.one@gmail.com

Pálné Gönczi Erzsébet - kémia-biológia-környezetvédelem

e-mail: gonczierzso@gmail.com

Szabó Anita - tanító

e-mail: szabo.anita2018@gmail.com

Szabóné Varga Anikó - német nyelv

e-mail: lippai.vargaaniko@gmail.com

Tolnai Anita - történelem-hon- és népismeret-állampolgári ismeretek

e-mail: tolnaianita1@gmail.com

Dr. Tóthné Koltai Valéria - tanító– alsós munkaközösség vezető

e-mail: tk.vali033575@gmail.com

Végh Marianna Zsuzsanna - tanító

e-mail: mariannevegh@gmail.com

 

Áttanítók:

 

Bíró György Tiborné - fizika

e-mail: ebirone@gmail.com

Varga Valentin - földrajz

e-mail: varga-valentin@hotmail.com

Kazup Lilla - angol nyelv

 

 

Technikai dolgozók:

  

Tisza Anikó - iskolatitkár

e-mail: tisza.aniko88@gmail.com

Siklódi Attila - rendszergazda

e-mail: siklodiati@gmail.com

Hegedüs Zoltán - karbantartó

Hegedüs Zoltánné - takarítónő

Szlávik Jánosné - takarítónő

   

Elérhetőségeink:

 

KRÉTA:

https://klik033559001.e-kreta.hu

 Cím:

 Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola

4553, Apagy, Béke u. 2.

 Telefon:

 42/548-010; 42/548-011.

 E-mail:

 zriiskapagy@gmail.com

 Facebook:  

https://www.facebook.com/altalanosiskola.zrinyiilona.3?fref=ts

 

Honlap:

www.apagyiiskola.hu

 

Fenntartó:

Nyíregyházi Tankerületi Központ

4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B

nyiregyhaza@kk.gov.hu

  

Apagy, 2025. szeptember 01.

  

 

 

Biróné Repelik Edit                                    Babály Krisztián

                     igazgató                                            igazgatóhelyettes           

 

Copyright